Hitka Viktória
32 adományozó
Válassz adományösszeget, vagy add meg sajátodat!
Az eredeti terveim szerint a kampány ideje alatt, mondatokkal szerettem volna dolgozni.
Ezek a mondatok a Hintalovon tudástára, a saját tapasztalataim és a 16 éves lányommal történt beszélgetések alapján íródtak volna, a gyerekként és szülőként való létezésről.
Minden egyes mondat gyerekekhez szóló, támogató, pozitív üzenetet jelentett volna.
Online az Instagram és Facebook felületeimen. Offline pedig köztereken.
Ezekben a témákban:
-Önbizalom, önértékelés, identitás
-Kortárs nyomás, közösségi média
-Tanulás, teljesítménykényszer
-Érzelmek kezelése, stressz
-Kapcsolatok, barátságok
Aztán megjelent egy törvénytervezet. A már megírt pozitív üzeneteket egy szemvillanás alatt elmosta a harag és a tehetetlenség érzése.
Kellett egy kis idő, míg újra látni tudtam, miért is vagyok itt. Így már két okom is lett rá: Tenni és ellenállni.
Úgy döntöttem, hogy nem, nem hagyom cserben a gyerekeket, mert az, hogy szükségük van a támogató tartalmakra nem változott. Sőt.
De kiegészítem a témáimat és a mondataimat online és offline is a következőkkel:
-Hogyan hagyja magára a gyerekeket a magyar gyermekvédelmi törvény
-Hogyan lehetetleníti el, a felelős felnőttek jelenlétét a magyar gyermekvédelmi törvény
-Milyen károkat okoz a a magyar gyermekvédelmi törvény a gyerekeknek
-Milyen hatással van a szülőkre a Családbarát Magyarország
-Mi történik a gyerekekkel, ha az értük dolgozó civil szervezetek megszűnnek
Gyertek velem erre a hónapra, hogy megismerjétek a Hintalovon érdekes és végtelenül szükséges tevékenységét. És azért is, mert a gyerekeknek és tiniknek ezekben a terhelt időkben óriási szüksége van az értő és megértő felnőtt társadalomra. Ehhez szeretnék egy kis segítséget adni, és tőletek pedig kérni.
A mondatokból A/3 méretű plakátokat készítek vegyes technikával digitálisan és analóg eszközökkel. Ezek készítési folyamatait láthatjátok majd a videókban.
Az egyes plakátokat posztban, a mondat hosszabb kifejtését és a Hintalovon tevékenységéhez való kapcsolódását is olvashatjátok majd. Ebben lesz személyes és alapítványi tartalom is.
Az így elkészült plakátok nem maradnak az online felületeken. Kiviszem őket az utcákra.
MIÉRT?
Mert szerintem nagyon fontos, hogy kiszakadjanak ezek az üzenetek az online térből. Azokhoz is eljussanak, akik az én felületeimet nem ismerve online nem találkoznának vele, pedig talán még nagyobb szükségük lenne rá. Úgy érzem, hogy az elkészült grafikák kétirányú használata tud így megvalósulni. Az egyik irány az online adománygyűjtés, a másik irány a tudás és a támogató jelenlét átadása. Rengeteg üzenet van a köztereken. Kereskedelmi és politikai tartalmak. Minden helyzetben nyomasztóak és terhelőek. A gyerekek számára viszont nincs üzenet az utcákon. Hazafele sétálnak egy egyes dolgozattal, vagy szorongva mennek reggel az iskolába, mert nincs rajtuk a buszmegállóban reklámozott cipő, azt olvashatják, hogy Ukrajnában háború van és nálunk is az lesz ha…. a bolygó pedig haldoklik és stb. Szeretnék adni nekik 12×3 A3-as felületet, amit fejben (vagy akár ténylegesen) elvihetnek magukkal, pont annyira, amennyire szükségük van rá éppen.
És most akkor kiegészítve, azért, mert már nem elég „csak“ a gyerekekhez szólni. Elég volt a csendből. Elég volt a láthatatlan ellenállásból.
+Az utcán elhelyezett plakátok egy-egy példányát felajánlom azoknak a támogatóknak, akik legalább 30 000 forinttal járulnak hozzá a kampányomhoz.
Támogasd a kampányom, ha teheted, mert ha a Hintalovon megszűnik, azzal megszűnik az a jövő, amit most még talán el tudunk képzelni. Nem is a miénk… a gyerekeké.
A kampány támogatói
Dátum | Név | Adományösszeg | Üzenet |
---|---|---|---|
2025-06-19 | Németh Boglárka | 3 000 Ft | Hajrá! |
2025-06-19 | Asztalos Krisztina | 10 000 Ft | |
2025-06-18 | Hazadi Zsófia | 3 000 Ft | |
2025-06-17 | Balogh Juci | 10 000 Ft | |
2025-06-16 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-06-16 | Szép Éva | 3 000 Ft | |
2025-06-12 | Kiszil Alexandra | 10 000 Ft | |
2025-06-04 | Lénárt Zsuzsanna | 3 000 Ft | Nagyon büszke vagyok Rátok ezért a kiállásért! Példát mutattok mindünknek. |
2025-06-01 | Galdi Andi | 5 000 Ft | |
2025-05-31 | Pécsi Szabolcs | 10 000 Ft | |
2025-05-31 | Ödi Ödi | 10 000 Ft | <3 |
2025-05-31 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-05-30 | Fugerth Ferencné | 10 000 Ft | |
2025-05-28 | Anonymous | 3 000 Ft | |
2025-05-27 | Cseri Dora | 3 000 Ft | |
2025-05-27 | Szep Dorottya | 10 000 Ft | |
2025-05-27 | Góg Emese | 10 000 Ft | |
2025-05-27 | Kamocsay Anikó | 10 000 Ft | |
2025-05-26 | Anonymous | 10 000 Ft | Nem maradhatunk Hintalovon nélkül!!! |
2025-05-25 | Forgacs Julia | 5 000 Ft | |
2025-05-25 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-25 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-24 | File Betty | 5 000 Ft | Köszi Viki a csodás kampányt!❤️ |
2025-05-24 | Ferenczi Gabriella | 10 000 Ft | 🙏🙏🙏 |
2025-05-23 | Turóczi Tibor | 10 000 Ft | |
2025-05-23 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-23 | Le Kim Evelin | 5 000 Ft | |
2025-05-23 | Anonymous | 5 000 Ft | Remény. |
2025-05-23 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-23 | Anonymous | 100 000 Ft | Köszönjük Hintalovon, hogy vagytok!! Köszönjük a munkátok! Hatalmas szükségünk van rátok! |