Kormanik Barbara

Sokáig azt hittem, hogy az ember egyszerűen megtanul együtt élni azzal, amit gyerekként átélt. Ma már máshogy gondolom.

Huszonéves koromig egyáltalán nem foglalkoztam a saját gyerekkori traumáimmal. Mint sok családban, nálunk sem beszéltek a nehézségekről, problémákról. Számomra sokáig az volt a természetes, hogy csendben kell maradni, alkalmazkodni, és nem fontos az, ami történt.

Ahogy egyre inkább feldolgoztam a gyerekkoromat, megértettem, hogy megfelelő támogatással, kapcsolódással és szeretettel a gyermekkori sérüléseknek nem kell meghatározniuk az egész életünket.

Számomra a feldolgozás annak a megtapasztalása volt, hogy lehet beszélni arról, ami történt, és lehet olyan közösségben lenni, ahol az ember elfogadást, figyelmet és szeretetet kap.

Ma már tudom, hogy nem kell 30–40 évig egyedül hordozni a gyermekkori traumákat, mielőtt valaki segítséget kap, megértésre és biztonságra lel – vagy akár egy egész életen át csendben, titokban tartani mindazt, ami történt.

Célom, hogy egyetlen gyermeknek se kelljen – ahogyan nekem – ennyi időt várnia arra, hogy boldog életet élhessen.

Ma már ki tudok állni magamért, és meg tudom védeni magam. Ezért szeretném a saját történetemet és tapasztalataimat arra használni, hogy másoknak segítsek – különösen azoknak, akik még nem tudnak megszólalni.

Ezért jelentkeztem a Hintalovon Alapítvány adománygyűjtő követének.

Hiszem, hogy minden gyermeknek joga van a biztonsághoz, és hogy a gyermekeket érő bántalmazás nem maradhat tabutéma. Ha akár egyetlen bántalmazás megelőzhető edukációval, közösségi szerepvállalással vagy azzal, hogy időben észrevesszük a jeleket, az mindennél többet jelent.

Lássuk meg időben!

Ha fontos neked, hogy a gyerekek egészséges lelkülettel nőjenek fel, tarts velem és támogasd a Hintalovon Alapítványt!