Sall Zsófi

Az elmúlt években sokszor megfogalmazódott bennem, hogy a gyerekjogok valójában hit kérdése. Vannak, akik ezen a szűrőn keresztül gondolkodnak és nagyon erősen hisznek a gyerekjogok érvényesülésében, értékességében. És vannak akiknek ez még idegen kicsit.

Ez egyszerre ijesztő is, hiszen a gyerekjogok részei a magyar jogrendszernek, így valójában megkérdőjelezhetetlennek kellene lenniük. Másrészt valahol csodálatos is, mert amikor hiszünk valamiben, az mindig egy nagyon erős belső meggyőződés, ami ezerszer több, mint egy aláírt egyezmény, egy elfogadott jogszabály.

A gyerekjogok a jogrendszeren belül egy olyan területhez tartoznak, ami nehezen kikényszeríthető vagy ellenőrizhető. Hiszen nem lehet ott minden élethelyzetben valaki, hogy megnézze elcsattan-e az a pofon, megkérdezték-e a gyereket arról, hogy melyik középiskolába szeretne járni. Azt viszont megtehetjük, hogy beszélünk róla, hogy edukálunk, elmagyarázzuk és értéket teremtünk. Ezt teszi a Hintalovon, és az ott dolgozó, számomra csodálatos emberek. Mert ők hisznek abban, hogy a jövő társadalmának azzal teszünk a legjobbat, ha odafigyelünk a ma gyerekeire, hogy jól legyenek, hogy biztonságban és meghallva érezzék magukat. Mert a gyerekjogok csak így tudnak érvényre jutni, ha mi emberek tiszteletben tartjuk és képviseljük őket.

Ha nincs Hintalovon, akkor nincs aki teljes vállszélességgel kiáll a gyerekjogok mellett, aki tiszta szívből hiszi, hogy minden gyerek egyformán különleges.