Merényi Dóri

A Hintalovonnál azt szoktuk mondani, hogy egy gyerek nem tud jobban lenni, mint ahogy az érte felelős felnőttek vannak. Pontosan tudjuk, hogy ez nem könnyű, főleg ebben a forrongó világban, mint amiben élünk.

Nehezebb napokon felhívom az anyukámat (mint egy gyerek, akire jól figyeltek gyerekkorában), és ő azt mondja, hogy minden rendben lesz, mert mindig kisüt a nap. Ilyenkor ha másba nehezen is, de ebbe tudok kapaszkodni. És valóban, másnap kisüt a nap. És akkor ennek örülök. Vagy annak, hogy sikerül tökéletes szőlőt vennem a piacon. Tudod, ami roppanós, és pont elég édes, de azért még savanykás is. Vagy tudok annyit sétálni a kutyámmal, hogy azt érzem, elég jó vagyok hozzá. Vagy ha sikerül időt szakítani, hogy elmenjek jógázni, vagy ha a jógaoktató képzésen (mert nagyon izgalmas, és ebben vagyok), úgy instruálok végig egy ászana sort, hogy egyszer sem mondom, hogy emeld fel mindkét fejedet.

Apró örömök, amik visszahoznak az egyensúlyomba.

Már a Hintalovonnál dolgoztam, amikor elolvastam, hogy miért éppen hintalovon:

A gyerekkor folyamatos változás, és mi felnőttként néha csak kapkodjuk a fejünket. Tegnap még vidáman gőgicsélt a kiságyban, ma meg már bulizni megy a barátaival?! Keressük a kapcsolódást, és a saját egyensúlyunkat, miközben azt látjuk, hogy a gyerek is billeg.

Ki-kimozdul a saját belső egyensúlyából, hogy egy új ponton, egy más minőségben újra megtalálja azt. Szülőként, felnőttként talán ez a legnehezebb. Elhinni, hogy nem fog eldőlni, bízni abban, hogy meglesz az egyensúly, és hogy nem nekünk kell abban megtartani őt, hanem majd ő, egyedül megcsinálja.

Követként azt vállalom, hogy egy hónapig most ezt az egyensúlyt keresem. A sajátomét, a családomét, az Alapítványét, a magyar civil szférájét. Köszönöm, ha támogatsz minket abban, hogy visszahozzuk az Alapítványt az egyensúlyába, ha segítesz, hogy továbbra is lehessen talajunk, egyensúlyunk.