Vaskuti Gergő
53 adományozó
Válassz adományösszeget, vagy add meg sajátodat!
Pályafutásom során mindig egy cél vezérelt: hogy a gyerekek jól legyenek. Ez motivált, amikor iskolában, gyermekotthonban vagy nevelőszülői hálózatnál dolgoztam. Ez a cél vezérelt akkor is, amikor Srí Lankán, vagy itthon pszichológusként gyerekekkel és családokkal dolgoztam – és ez mozgat ma is, a Hintalovon Alapítvány munkatársaként.
Sajnos azonban a Hintalovon Alapítvány tevékenysége veszélybe került. Hiszek abban, hogy fontos a munkánk, hiszek abban, hogy a gyerekek jólléte, a gyerekek biztonsága felül áll minden ideológiai, világnézeti szemüvegen és érdeken. Emellett abban is hiszek, hogy a gyerekek mindennapjait apró dolgok is szebbé tehetik – egy jó könyv, egy közös játék, egy tartalmas program is „gyereknaposíthatja” a napjukat. Erről a két meggyőződésemről szól adomángyűjtő kampányom.
A kampány ideje alatt minden héten három olyan könyvet, játékot vagy programot fogok bemutatni, amelyről szakemberként és szülőként is azt gondolom, hogy értékes lehet a gyerekeknek – és persze a szülőknek is. Tippeket szeretnék adni, de még inkább párbeszédet indítani: te mit ajánlanál? Mi vált be nálatok? Maszat? Kufli? Ringató? Egy jó bábelőadás vagy egy eldugott, szuper játszótér? Dobble? Dixit? Más? Írd meg kommentben – osszuk meg egymással a jó ötleteket!
A jó tippek megosztása mellett adományoddal is tehetsz a gyerekekért: hozzájárulsz ugyanis ahhoz, hogy a Hintalovon Alapítvány továbbra is működhessen. Ahhoz, hogy a jövőben is tehessünk azért, hogy minél jobb legyen Magyarországon gyereknek lenni.
A kampány támogatói
Dátum | Név | Adományösszeg | Üzenet |
---|---|---|---|
2025-06-29 | Császár Liza | 3 000 Ft | |
2025-06-19 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-06-19 | Tánczos Éva | 10 000 Ft | |
2025-06-19 | Anonymous | 3 000 Ft | |
2025-06-18 | Kőszeghy Anna | 10 000 Ft | |
2025-06-17 | Anonymous | 333 Ft | |
2025-06-16 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-06-07 | gyarmati dora | 10 000 Ft | |
2025-06-06 | Dávid Luca | 5 000 Ft | |
2025-06-03 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-06-03 | Anonymous | 30 000 Ft | |
2025-06-03 | Csévi Nóra | 5 000 Ft | Kedves Alapítvány! Kedves Gergő! Az a szerencse, hogy még vannak ilyen elhivatott emberek, mint Ti a szakmában. Hátha jövőre lesz változás, és meg lesznek becsülve ezek az értékes emberek, mint Ti! Addig is kitartást kívánok! Csévi Nóra |
2025-06-01 | Anonymous | 2 500 Ft | |
2025-05-31 | Anonymous | 3 000 Ft | Köszönjük a munkátokat! |
2025-05-31 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-30 | Horváth Szabina | 2 000 Ft | |
2025-05-29 | Anonymous | 2 000 Ft | |
2025-05-29 | Crooks Diana | 3 000 Ft | |
2025-05-29 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-29 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-05-29 | Csuka Tibor | 3 000 Ft | |
2025-05-29 | Puspán Miklós | 10 000 Ft | |
2025-05-29 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-05-29 | Anonymous | 3 000 Ft | |
2025-05-28 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-28 | Anonymous | 10 000 Ft | |
2025-05-27 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-05-27 | Szabó-Páfrány Nikolett | 3 000 Ft | |
2025-05-27 | S. Júlia | 3 000 Ft | |
2025-05-27 | Kiss Lukacs | 5 000 Ft | |
2025-05-27 | Eszter Sipos | 12 000 Ft | |
2025-05-27 | Laskai Anna | 10 000 Ft | |
2025-05-27 | Anonymous | 3 000 Ft | |
2025-05-27 | Babják Ágnes | 3 000 Ft | |
2025-05-27 | Raci Péter | 5 000 Ft | Gerike ;) |
2025-05-27 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-05-27 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-05-27 | Anonymous | 5 000 Ft | |
2025-05-27 | Anonymous | 10 000 Ft | Kitartás! |
2025-05-27 | Csizmazia Janka | 10 000 Ft | |
2025-05-27 | Varga Dániel | 5 000 Ft | |
2025-05-27 | Samu Czabán | 5 000 Ft | Kitartás! |
2025-05-27 | Szabó Gál Bence | 10 000 Ft | Hinta-palinta |
2025-05-27 | Bodi Virag | 10 000 Ft | Szurkolók, hogy továbbra is tudjátok dolgozni! |
2025-05-27 | Pokonela Kokode | 3 000 Ft | |
2025-05-27 | Tóth Erna | 10 000 Ft | |
2025-05-27 | Anna Molnár | 5 000 Ft | |
2025-05-27 | Uhri Miklós | 10 000 Ft | Hajrá |